 |
| fotó: https://www.facebook.com/FeketeValerSior |
A graffiti szó hallatán sokunknak vandál hülyegyerekek értelmezhetetlen kriksz-krakszai ugranak be elsőre, míg mások a modern művészet egyik fellendülőben lévő, még őszintének nevezhető ágát látják az exhibicionista fiatalok utcán, vonatokon, metrószerelvényeken vagy épp eldugott vasúti vonalak mentén elhelyezett színes, nyakatekert rajzaiban.
Így vagy úgy tekintünk is az önkifejezés eme modern formájára, a lényeg, hogy a társadalmi felfogás a nyolcvanas évek vége-kilencvenes évek eleje óta óriásit változott, fejlődött eme urbanizálódó társadalomban elkerülhetetlenül feltűnő jelenséggel szemben, kezd szélesebb körökben elfogadottá, egyfajta művészeti szubkultúraként integrálttá válni. Sokan éppen ezért megfeledkezni látszanak arról, hogy a kilencvenes évek első fele, a nyugati utcaművészet berobbanása és elterjedése előtt miért is ragadtak annyian Neolux festékszórót, alkoholos filctollat, zsírkrétát, vagy bármi más, kezük ügyébe kerülő, nyomhagyásra alkalmas eszközt.
Most induló sorozatunknak nem célja a bemutatni a város földalatti homályban rejtőző utcaművészeinek minőségi munkáit, de még csak a telefonfülkéken, postaládákon és megannyi egyéb felületen feltűnő kézjegyek hátrahagyóival sem kíván foglalkozni. Célja viszont megmutatni azt, hogy a véleménynyilvánítás, valamint önnön létezésünk világ felé való bizonyításának vágya az internet korában sem veszett ki az átlagemberből, és ugyebár mi más lenne legalkalmasabb fórum az önkifejezésre, ha nem az utca, ahol nap-mint-nap mindnyájan megfordulunk?
A modern világban, ahol már mindenki művész, és mindenkinek kijár a maga tizenöt perc hírneve, ne feledkezzünk meg azokról sem, akik tisztán, érthetően, egyfajta naiv bájjal szeretnének nekünk a névtelenség fátylába burkolózva üzenni valamit. Jöjjön hát most néhány furcsa, megmosolyogtató, figyelemfelkeltő, öncélú, vagy egyszerűen érthetetlen üzenet, az utca emberétől!
(ajánlott kiegészítő olvasmány: Pozsonyi Ádám - Lófasz, avagy az igazság diadalmaskodik!)
