Nincs jobb programod a hétvégére? Menj el verekedni!

Nem elégítenek ki az irodalmi estek, a méregdrága borszalonok, a Gödör hányásbűzös aurája, vagy az elképesztően sematikus, semmitmondó fellépőkkel operáló FesztEger? Netalántán a kedvenc boltod is zárva lesz vasárnaponként az Agria Parkon belül, és nem tudsz kedvedre nézelődni, lézengeni, szórni a kemény munkával megkeresett forintjaidat? Sebaj, nincs okod a búsulásra, van ugyanis megoldás, mi találtunk neked egy kiváló programot Eger belvárosában! Idd le magad a sárga földig, és húzzál elfelé verekedni!!!4

Rendhagyó "megemlékezés" Egerben

Bejelentés érkezett a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2015. március 15-én 3 óra 30 perc körül, miszerint az egri Széchenyi úton lévő egyik vendéglátóhelyen több személy hangoskodik, verekedik.A rendőrök az adatgyűjtés során megállapították, hogy a vendéglátóhelyen egy egri férfi szóváltást követően többször arcon ütötte a sértettet, majd távozott.

Olvashattuk ma délelőtt a Heves Megyei Bűnügyek Facebook oldalán a közleményt. A magyar virtus március 15.-e alkalmából kiütközni látszott, az elkövetőt pedig azóta elkapták és garázdaság alapos gyanúja ellen emeltek ellene vádat. Nos, ez így van rendjén. Az eset azonban mostanság nem egyedi, sőt, volt ennél már az elmúlt hetekben sokkal rosszabbra is példa.

Múlthéten egy fiatal hölgy számolt be közösségi profilján arról, hogy a Széchenyi utca kellős közepén, a McDonalds épülete előtt verte öccsét majdhogynem félholtra egy maroknyi suttyó. Ez esetben nem egy egyszerű, duhajkodni vágyó panelproliról, hanem 8-10 fős, szervezett bandáról volt szó, akik az áldozattól nem tulajdonítottak el semmit, csupán brahiból, rendkívül unfair körülmények között fogták, és jól helybenhagyták. Az esetről azóta különösebb szó nem esett a sajtóban, erről arra merünk következtetni, hogy az egri rendőrkapitányság nagyon elfoglalt lehet, ugyanis még azóta sem kerítették kézre az elkövetőket. Még annak ellenére sem, hogy a Széchenyi utcában olyannyira sok térfigyelő kamera van, hogy már két kezünkön alig bírnánk megszámolni azokat.

Nos, mi itt a szerkesztőség berkein belül tökéletesen megértjük és támogatjuk az egészséges bunkóságot bizonyos mértékig, de ami sok, az azért már mégis csak sok! A verekedés, kérem, az két férfiember között, kiegyenlített erőviszonyok között zajlik, és az ilyesféle barbár szórakozást folytató, elmebeteg hordákat reményeink szerint a sitten fogják hamarosan hajoltatni a szappanért és száraz pénisszel erőteljesen farbatoszni. Addig is, amennyiben nincs jobb programunk, ne legyünk restek! Kerekedjünk fel, nézelődjünk, és kérdezősködjünk. Ha pedig egyetlen embert is meglátunk valahol az említett szarjankók közül, ne sajnáljuk az energiát, és verjük ki belőle még a szart is! Hasonlóan járhatunk el kukákat borigató, táblákat döntögető, telefonfülkék üvegét betörő fiatalokkal szemben is. A lényeg, hogy legyünk mindig gentleman-ek, és kizárólag a párbaj fair szabályai szerint, úrias módon verjük be az orrukat, és tegyük helyre gondolkodásmódjukat!

Kellemes, hasznosan töltött hetet kívánunk minden egyes olvasónknak!

Continue Reading

ÜDVÖZLÜNK PATYOMKINBAN! - avagy Miújság a Széchenyi utczában? #02.

-Hé, testvérem, figyelj már! Dobj már meg egy szál cigivel, léccives!

Magas, tagbaszakadt, ködös tekintetű figura próbál megállítani a jól bevált dumával a Tűzoltó téri buszmegállóban. külseje rendezetlen, feje tar kopaszra nyírva. Amennyiben a tipikus „ELŐTTE – UTÁNA” drogprevenciós plakátoknak létezne egy közbülső szakaszt bemutató, a végső stádiumba történő eljutás folyamatát ábrázoló periódusuk, akkor valahogy így tudnám elképzelni az azt szemléltető képről visszaköszönő egyént. Ezt az embert cseppet sem nevezném olyan alkatnak, akit szeretnék a testvéremnek tudni, vagy úgy egyáltalán bármiféle rokoni kapcsolatot szívesen ápolnék vele.

-Bocs, ne haragudj, nem dohányzok!

Terelem le a pofátlanul aurámba mászó kérdést és amilyen gyorsan csak lehet, már sétálok is tovább előre betervezett útvonalamon. Egyébként is sietek, késésben vagyok egy előre régen megbeszélt, fontos találkozóról. A hátam mögül még néhány hangos, méltatlankodó kifejezést kapok kíséret gyanánt, ám ez már nem érdekel, a hitetlenkedést és a válogatott sértéseket ugyanis elnyomja a megállóba éppen beérkező helyi járati busz öblös motorzaja. Az úttesten átérve körbenézek és a látványra ami elém tárul, nem éppen mondhatnám, hogy szívderítő. 

Amikor legutóbb gyalogszerrel tartottam hazafelé ugyanezen az útvonalon (ami ugyebár történetesen a belvárosi sétálóutca folytatása) utam során tizennégy üres ingatlant számoltam össze, köztük lakóházakat, üzlethelységeket, egy egykori orvosi rendelőt , egy teljes iskolaépületet és két, valaha szebb napokat is megélt  szórakozóhely lassú pusztulásnak átadott, szomorú maradványait. Azóta valamicskét változott a helyzet, nyílt ugyanis az egyik megszűnt kisbolt helyén egy új használtruha-üzlet, és két temetkezési vállalat is az utcába költözött, persze csak a miheztartás végett, hogy az ember mégis tudja merre jár, hol a helye. Szemetet hord a szél, málladoznak a falak, össze-vissza van firkálva ilyen-olyan kriksz-krakszokkal minden második ház oldala. Mindez alig pár méterre a Széchenyi utca elejének vidám forgatagától, ahol az éttermek kitelepült asztalainál önfeledt lengyel turisták iszogatják frissen vásárolt esernyős koktéljaikat és tömik magukba az aranyáron mért, gyorsfagyasztott alapanyagokból készült ételek íncsiklandozó kavalkádját.

Nem vagyok én irigy, ne értsen félre senki. Legalább ennyi élményük legyen, ha már úgy döntöttek ide látogatnak, erre az egész belváros hónapok óta úgy néz ki, mintha ufótámadás érte volna, vagy legalábbis egy becsapódó meteor sújtotta katasztrófaövezet lenne. Azzal is tisztában vagyok, hogy a turizmus szép kis summát hoz a városnak minden évben, ezért is fontos a városrehabilitáció éppen zajló, idegőrlő tevékenysége, ellenben abban már nem vagyok száz százalékig biztos, hogy ami jelenleg rendíthetetlenül épül és szépül az miattunk történne. Hogy majd nekünk lesz jobb egyszer ettől az egésztől.

A tervek szerint hamarosan átadásra kerül a megújult Dobó tér, nemsokára járható lesz a hónapokig feltúrt állapotban lévő, porban fürdetett és sárban áztatott belváros. Szép lesz, steril és teljesen EU-konform. Már csak akkor lehetne modernebb, ha a néhány megmaradt barokk épületet is eltúrták volna a francba, és helyettük kaptunk volna vasbetonból felépített, üveggel és műanyaggal bevont futurisztikus falansztereket. Most már persze mindegy, a lényeg az, hogy hamarosan javarészt olyanok leszünk mi is, mint bármely más, normális európai település. Szépen, lassan (de annál biztosabban) kezdünk felzárkózni a nagybetűs Nyugathoz, belemosódunk a mindenki által áhított és ajnározott képbe, onnantól kezdve pedig nem lesz, nem lehet több problémánk. Hiszen beolvadni jó.

Na persze azt ne várjuk, hogy majd egycsapásra javulnak az életkörülmények,  vagy épp varázsütésre több munka terem csak úgy a föld mélyéről. Ez az istenverte, lepukkant  dzsánki ugyanis ugyanígy itt áll a buszmegállóban, nyújtja felém mocskos markát, és fenyegetően vágja fejemhez, hogy nagyon jól tudja azt, hogy én valójában dohányzom, csak túlzottan sóher vagyok ahhoz, hogy adjak neki egy rohadt szál cigarettát. Pedig évekkel ezelőtt leszoktam. Habár néha elgondolkodom azon, hogy újra rá kellene gyújtani, mert itt úgyis csak megdögleni lesz érdemes lassan. Szomorú, de ez van.

Ez az egész hely nem más, mint egy látszatbirodalom, egy modern Patyomkin Európa szívében. Szépül a belváros, épül a renomé, én meg örülhetek annak, hogy nem késelnek meg egy rohadt szál cigiért a buszmegállóban. Tavaly két ismerősömet is érte rablótámadás, az egyikőjüket innen alig háromszáz méterre verték félholtra egy sötét hajnalon, míg egy másikat a város szívében vertek fejbe a leszálló éj leple alatt. Nem baj, a lényeg az, hogy újrakövezték a Dobó teret, meg hogy van egy összképbe gyakorlatilag beilleszthetetlen, alig használt parkolóházunk a piaccsarnok tövében. Óriási szükségünk volt már rá, köszönjük szépen!

Nem csoda, hogy fiatalok és idősebb, agilis polgárok egyaránt fejvesztve menekülnek innen. Hiába vagyunk az ország egyik legszebb, legvonzóbb , illusztris történelemmel felvértezett vidéki városkája, ha egyszerűen annyi a fontos hogy korszerűek, hogy modernek és Európa-kompatibilisek maradjunk. Hogy mégtöbb turista költse nálunk önfeledten a súlyosabbnál súlyosabb pénzösszegeket. Túl kellene végre látni a belváros álságos csillogásán és eljutni az északi lakótelep cukormázas rózsaszín festékkel bevont, rothadó betoncelláin, aztán mérlegelni, mégis mi lenne a legjobb döntés, ami talán előre mozdíthatná a valóban itt élő, lélegző, robotoló embertömeg életét és nem napról napra a bizonytalanságban dagonyáztatna tízezreket. El kellene gondolkodni, hogy valóban fontos volt-e nekünk egy steril műkővel kirakott, végletekig modernizált főtér, vagy pedig célszerűbb lenne azzal foglalkozni, hogy a fiatalok és munkaképes felnőttek minél kisebb számban hagyják el otthonukat és keltsék tovább rossz hírét lassan amúgy is meglehetősen kétes megítélésű városunknak. Mert ugyan a negatív reklám is reklám a javából, ellenben a kilátástalanság, a szegénység, meg a bűnözés egyáltalán nem jó cégér egyetlen településnek sem. Egy olyannak pedig, ami az ezerötszázas években az ország utolsó védőbástáyájának kiálthatta ki magát, meg pláne nem.

Szórakozás Egerben? Vagy egyáltalán aggodalmak nélküli, gondtalan élet? Menj már… Örülj, ha a Tűzoltó téren bandázó rosszarcúak nem verik ki a szart is belőled azért, mert nem voltál hajlandó nekik cigit adni, mikor ők szépen kérték és még testvérükké is fogadtak… Hát hová tűnt belőled a régi, jó közösségi szellem, apám!? Ez itt az európai kultúra utolsó védőbástyája, ami réges-régen elveszett. Ez itt már évtizedek óta a nagybetűs kelet, az ország hamisan csillogó csúcsdísze, a modern idők látszat-városa. Üdvözlünk Patyomkinban, reméljük van elég pénzed, ugyanis hamarosan megújul a belváros, és lesz bőven látnivaló!

dr.gonzo

Continue Reading

KEDVENC EGRI FALFIRKÁINK #01.

fotó: https://www.facebook.com/FeketeValerSior

A graffiti szó hallatán sokunknak vandál hülyegyerekek értelmezhetetlen kriksz-krakszai ugranak be elsőre, míg mások a modern művészet egyik fellendülőben lévő, még őszintének nevezhető ágát látják az exhibicionista fiatalok utcán, vonatokon, metrószerelvényeken vagy épp eldugott vasúti vonalak mentén elhelyezett színes, nyakatekert rajzaiban.

 Így vagy úgy tekintünk is az önkifejezés eme modern formájára, a lényeg, hogy a társadalmi felfogás a nyolcvanas évek vége-kilencvenes évek eleje óta óriásit változott, fejlődött eme urbanizálódó társadalomban elkerülhetetlenül feltűnő jelenséggel szemben, kezd szélesebb körökben elfogadottá, egyfajta művészeti szubkultúraként integrálttá válni. Sokan éppen ezért megfeledkezni látszanak arról, hogy a kilencvenes évek első fele, a nyugati utcaművészet berobbanása és elterjedése előtt miért is ragadtak annyian Neolux festékszórót, alkoholos filctollat, zsírkrétát, vagy bármi más, kezük ügyébe kerülő, nyomhagyásra alkalmas eszközt.

 Most induló sorozatunknak nem célja a bemutatni a város földalatti homályban rejtőző utcaművészeinek minőségi munkáit, de még csak a telefonfülkéken, postaládákon és megannyi egyéb felületen feltűnő kézjegyek hátrahagyóival sem kíván foglalkozni. Célja viszont megmutatni azt, hogy a véleménynyilvánítás, valamint önnön létezésünk világ felé való bizonyításának vágya az internet korában sem veszett ki az átlagemberből, és ugyebár mi más lenne legalkalmasabb fórum az önkifejezésre, ha nem az utca, ahol nap-mint-nap mindnyájan megfordulunk? 

 A modern világban, ahol már mindenki művész, és mindenkinek kijár a maga tizenöt perc hírneve, ne feledkezzünk meg azokról sem, akik tisztán, érthetően, egyfajta naiv bájjal szeretnének nekünk a névtelenség fátylába burkolózva üzenni valamit. Jöjjön hát most néhány furcsa, megmosolyogtató, figyelemfelkeltő, öncélú, vagy egyszerűen érthetetlen üzenet, az utca emberétől!

(ajánlott kiegészítő olvasmány: Pozsonyi Ádám - Lófasz, avagy az igazság diadalmaskodik!)

Continue Reading

Csakazértis FasztEger!

Nyilván mindnyájan értesültetek a múlthét folyamán arról a remek hírről, mely szerint FesztEger néven (mily' ötletes, mily' eredeti!) új zenei fesztivál indul kis városunkban. Miről is van szó pontosan?

Continue Reading

Mi újság a Dohánygyárral?

Nyilván mindnyájan emlékszünk még a nyár elején lezajlott, meglehetősen nagy port kavart kultúrbalhéra, melynek során látszólag két fél, az egri fiatalok és az egri városvezetés álltak szemben egymással és vívták meg véres csatájukat. Bátor, eltökélt, céljaikért életüket is feláldozni képes ifjú lázadók, szemben az unalmas, szürke, öltönyös emberek tömegével, akiknek célja, hogy elvegyenek tőlük mindent, ami csak egy kicsit is boldogabbá varázsolhatná az életet eme szürke, poros kis városkában számukra. Lángoló utcák, felborogatott kukák, kövekkel bevert kirakatok, együtt skandált jelszavak. Ja, hogy nem is így történt?

Continue Reading

"Költözzön el Egerből!" PÁLYÁZAT! második rész

Unalmas kispolgár Ön, aki semmi másra nem vágyik minthogy dolgozhasson? Többgyermekes

családapa, akinek szerettei ellátása, utódai boldogságának biztosítása a legfontosabb? Maradi, műkedvelő bigott talán, akinek városunk barokk jellege többet nyújt a megújuló, modern építményeknél? Netalántán minőségi szórakozásra áhítozó fiatal, aki többre vágyik annál, minthogy hetente egyszer diszkóba menjen, majd  fejét legális és illegális tudatmódosító szerek garmadával teletömve a hazaúton jól összetörjön valamit? Egy csepp sorsközösséget sem érez az utcasarkokon dohányárut kéregető, agresszív beavatkozástól sem visszariadó, munkakerülő ifjakkal?

Ebben az esetben sajnálattal kell közölnünk, hogy a Jóisten akarata által rossz városba született... De ne csüggedjen, van megoldás!

KÖLTÖZZÖN EL EGERBŐL!

Ösztöndíjas programunk keretein belül lehetősége nyílik az ország legcsodálatosabb helyeinek meglátogatására! Éljen a méltán híres dalban egyenesen csodálatosnak aposztrofált fővárosunk legmenőbb, leg élet- és húgyszagúbb kerületeiben, ahol fekete és fehér, szegény és még szegényebb kart karba öltve verik agyon vagy késelik meg egymást! Robotoljon valamelyik méltán híres, nagylelkű multinacionális vállalat alkalmazottjaként napi tizenkét órában! Haljon éhen máshol, hiszen itt nem illik a városképbe!

Vagy talán igazi nagyravágyó álmodozó Ön, aki nem elégszik meg a gyönyörű hazánk által tálcán felkínált lehetőségekkel? Ebben az esetben is van megoldás, hiszen programunk igazi külföldi körutazást szervez a számára! Csak egy lépés választja el Önt és családját minden magyar honpolgár dédelgetett álmától, a karriertől egy osztrák étterem konyháján, vagy épp egy londoni szálloda karbantartói fülkéjében, partvisok és felmosórongyok közt! Amennyiben úgy érzi, felhívásunk felkeltette érdeklődését, s a fentebb megfogalmazott követelményeknek Ön tökéletesen megfelel, ne habozzon! Nincs más teendője, mint megosztani eme írást ismerőseivel pár elmés mondat társaságában, melyből láthatjuk, mennyire maradi kispolgár, gondos édesapa, vagy épp szofisztikált fiatal ön, és máris nyerhet!

A nyeremény összege magába foglalja az utazás (duplán) visszatérítendő árát, egy kedélyes seggberúgást, néhány kellemetlen mondatot, és két fővárosi import bloggert, akik az Ön véren és verejtéken termett adóból írnak kedélyes zagyvaságokat dübörögve fejlődő városkánk nyugatot meghazudtoló haladásáról és virágzásáról!

Ne habozzon hát! Csodás alku ez, mellyel mindenki jól jár!

Ön is, Mi is, nem utolsó sorban pedig a városunkat elözönleni kívánó, pénzes seggfejek, akik cseppet sem törődnek a hétköznapi életet élő honpolgár legkevésbé sem érdekes sorsával! A lehetőség adott, éljen hát vele!

KÖLTÖZZÖN EL EGERBŐL!

Continue Reading

"Költözzön el Egerből!" PÁLYÁZAT! első rész

Formabontó, öntudatos lázadó-e ön? Hiszi-e, hogy kicsinyes, sekélyes ötletei és tervei egyediek, kreatívak, nyomot hagyhatnak a történelem megállíthatatlan folyásán? Hiszi-e, hogy nem a valódi tehetség tökéletes hiánya, hanem pusztán Eger városának álmos, fáradt, kispolgári levegője gátolja a kiteljesedésben, a hírnév megszerzésében? Talán többre is tartja önnönmagát százaknál, ezreknél, tízezreknél, teljes mértékben alaptalanul?

Continue Reading

Dohánygyár

(I. rész - Pár gondolat, előszó a pénteki tüntihez)

Többen kérdezték, hogy ha már elméletileg nem is virul, de legalább él az  oldal, miért nem adunk hírt a jelenleg is folyamatban lévő, Dohánygyár  nevezetű kulturális központ létrehozása kapcsán felmerült hercehurcáról.  Minket leszámítva ugyanis eme ügytől harsog az egri sajtó minden egyes  orgánuma, erről cikkez boldog boldogtalan, ezt beszélik talán még a piacról  teli kosárral hazafelé siető, kisnyugdíjból élő nagymamák is egymás közt,  fejüket rosszallóan csóválva és jajgatva.

Continue Reading

Orális szex az Agria Volán járatain

avagy szopassuk mégjobban az utasokat

Huzamosabb idejű, a fővárosban történő tartózkodásom alatt megszoktam, hogy a közlekedésnek bizony ára van. Éppen ezért nem is vásároltam soha vonaljegyet. Természetesen nem mondom, hogy ebből kifolyólag nem adódott semmilyen jellegű problémám, na de itt persze pusztán apró-cseprő dolgokra kell gondolni. Például jegy és bérlet teljes hiánya végett a metróvonalakat nem vehettem igénybe, így az általam meghatározott célállomásra minden esetben a földalatti közlekedés kiszűrésével kellett eljutnom. Azonban szerencsére útvonalaim megtervezésében ilyen esetekben kiváló segítséget nyújtott a bliccelők egyik remek segédeszköze, a BKV Zrt. útvonalkészítő alkalmazása. Felszíni tömegközlekedési jűrművel történő utazás esetén semmi másra nem kellett figyelnem, kizárólag a megállóban álldogáló, rikító színű láthatósági mellényt viselő alakokra, s ha észrevettem egyet-kettőt ezekből a roppant kellemetlen személyekből, hát semmi más dolgom nem volt, mint komótosan leszállni az adott megállóban és megvárni a következő járat érkezését.

Mindezen magánjellegű információk megosztásával arra szeretnék kilyukadni, hogy a háromszázhúsz forintos jegyárat már Budapesten is irreálisan drágának tartottam, pedig ott Egerhez képest elég jelentős távolságok vannak, ráadásul ötpercenként indul busz a város minden pontjára, jár villamos, jár troli, HÉV, na meg metró és az éjszakai közlekedést már ugye ne is említsük. Ehhez mérten tehát miért ne találjam drágának az itthoni, háromszáz forintos jegyárat? Mit is kapok eme pénzösszegért cserébe, melyet akár egy korsó sörre is költhetnék egy barátaimmal töltött, kedélyes este folyamán ahelyett, hogy a beépített légkondicionálást teljes mértékben mellőző, koszos és büdös Volán járatokon nyomorogjak az ingyen utazó, szatyrukban hordós káposztát, fokhagymás kolbászt vagy épp hatnapos tetemeket szállító nyugdíjas hölgyek közt?

Egyszerű a válasz: A nagy semmit és talán még annál is jóval kevesebbet. Nem elég ugyanis,hogy az év eleji menetrend-módosítással több, hasznos járatot is véglegesen töröltek, vagy ritkították közleledésüket, az Agria Volán Zrt. a tanév végének elérkeztével arra hivatkozva, hogy csökken az utasforgalom, még több járat megszüntetését helyezte kilátásba. Joggal, gondolhatnánk, hiszen ha nincs utas, minek az a sok busz? Sajnos mint potenciális busszal közlekedő csóró, a "nincs utas" kitételnek nap mint nap az ellenkezőjét tapasztalom. Ráadásul a hétköznap délelőttök folyamán nem elég az átlagos nyomorgás, a Volán mintha direkt orális szexre is akarná kényszeríteni az egyszeri, utazásért súlyos összegeket fizető állampolgárt, a délutáni vagy esti forgalomban javában közlekedő, nagyobbnál nagyobb csuklós járatok helyett, valami érthetelten oknál fogva előszeretettel alkalmaz fele akkora, csukló nélküli verziókat. Ami télen sem kellemes, nyáron pedig egyértelműen maga a pokol.

Persze távol álljon tőlem az egyszerű proli mindennapos hőbörgése. Hogy büdös van, hogy meleg van, hogy kevés a járat, sok a nyugdíjas, tahók az ellenőrök és náluk is nagyobb tahók a buszsofőrök. Tahóság témakörében az utasokat sem kell ám félteni, de ez már egy másik történet. Én mindössze egyetlen dologra lennék kíváncsi: Miért háromszáz forint a buszjegy egy olyan városban, ahol tulajdonképpen nincsenek igazi távolságok, ahol a buszjáratok száma egyre csökken, és ahol igazából az összes ellenőrt ki lehetne rúgni a fenébe, ugyanis évek óta kizárólag érvényes bérlet vagy jegy felmutatásával lehet a járművekre felszállni? Hová megy ez a pénz?

Na de mindegy is, hiszen úgysem fogok választ kapni soha. Na meg amúgy is érvénytelen bérlettel utazok már legalább három éve...

Continue Reading

Urbán Folklór

 (az eredeti cikk a Mocskos Hudini blogon jelent meg, 2010.-ben)

Gyakran indulok itthonról hosszú sétára a délután vagy az este folyamán, csak úgy puszta élvezetre való törekvéstől vezérelve. Hamarosan ismét így fogok tenni. Itt a külváros kiskertekbe csomagolt nyugalmában még annyit sem tud magával kezdeni az ember hétköznap esténként, mint valahol egészen máshol.. Meg hát egy kis mozgás sohasem árt, egyébként is lélekemelő és egészséges dolog. Ma pedig különösen foglalkoztat valami.

Continue Reading

Nullkilómter

Idén senki sem taposott a gázpedálra, a motorok helyett csak a csalódott parasztok bőgtek, és a slusszkulcs helyett is csak a kocka fordult. Nem került megrendezésre az agglomerációból minden szandál-zoknis, ujjatlan pólós, reklám-baseballsapkás, izzadtságszagú egyént a belvárosba vonzó cirkuszi látványosság, elmaradt a barokk utcákon történő nyilvános faszméregetés és maszturbáció. Nem volt Eger Rallye. Kicsit azért sajnáljuk, de inkább nagyon nem.

"Há' bazmeggeci, tisztára mintha 'aranyoson lennék."
Hangzik el az alábbi mondat úgy nagyjából este 11 és éjfél között Eger főutcáján, ahol egy gyorsétterem teraszán ülve, hideg, meglehetősen felvizezett üdítőt kortyolgatva és műanyag kaját burkolva szemléljük az eseményeket. A fejünk fölött sárga boltív világít, az Úr kétezer-tizenegyedik esztendejének negyedik havában járunk, méghozzá az első napon. Áprilisi tréfának kitűnő lenne ez az egész, ám sajnos tudom, hogy itt most minden nagyon is komoly. Bazmeggeci.

A törzskocsmánk bejáratától még pár órával ezelőtt áttörhetetlennek tűnő emberi kordon zárt el minket, ezért egy éjjel-nappal nyitva tartó kisboltban kellett kielégítenünk alkohol utáni csillapíthatatlan vágyunkat, majd mikor már eleget fogyasztottunk, itt kötöttünk ki. Nem a legjobb péntek esti program, ráadásul egészségtelen is, de a gyorséttermi kaja legalább egy olyan dolog az ember életében, amiben ritkán tud csalódni. A világ bármely pontján, a nap bármely szakaszában is pillantod meg a minden más jelképnél jobban ismert, glóriaként világító, sárga M betűt egy épület homlokzatán, biztos lehetsz benne, hogy betérés és rendelés után ugyanabban az ízélményben fogsz részesülni, mint itthon, '98-ban, mikor az első ilyen hely megnyitotta kapuját a főutcán. Ahol épp most is tanyázunk. Egyébként nem tudom hogy csinálják, azt persze vágom, hogy multinacionális, kizsákmányoló meg gonosz szervezet ez, de mégis felbecsülhetetlen dolog amit nyújtanak, hiszen a gyorskaja bevált íze egy biztos pontot jelent az ember életében, és a mai világban kevés az igazán biztos pont. Pár percnyi komfort, mindössze 250 forintért. Ilyen estéken pedig szükség van egy kis komfortra és legalább egy biztos pontra. Bazmeggeci.

A 15 éves, kék mackónadrágos Dzsenifernek is szüksége lenne valami biztosra, hiszen faltól falig támolyog a szűk utcán, miközben két barátja (vagy inkább sorstársa), egy rózsaszín melegítős lány és egy Dolce & Gabbana pulóveres, meglehetősen fiatalnak tűnő fiú próbálják támogatni őt, több, de inkább kevesebb sikerrel. A fiú keze néha rá-rá téved a magatehetetlen lány alfelére, ám annak fel sem tűnik a dolog, vagy talán még élvezi is ezt az apró kis szemtelenkedést. "Há' bazmeggeci, tisztára mintha 'aranyoson lennék. Itt dögöljek meg, ha nem 'aranyoson vagyok." Hangzik el másodjára is kijelentés, melyben a fiatal leányzó minden áron szeretné meggyőzni társait arról, hogy ő bizony annyira túlzásba vitte az este folyamán az italozást, hogy nem tud különbséget tenni szülőfaluja, és a megyeszékhely barokk kori műemléképületekkel határolt főutcája között. "Olvasni se tudok geci, há' 'aranyoson vagyok-e vagy nem!?" Szegezi a kérdést egy gyanútlanul hazafelé tartó, ötvenes úrhoz és családjához, és hogy az olvasásnak, mint képességnek csak jelen esetben, alkoholos befolyásoltság alatt nincs-e birtokában, vagy pedig egyáltalán nem sikerült elsajátítania azt, már örök rejtély marad. Mielőtt mélyebben belemerülhetnék egyébként sekélyes monológjába, elnyeli őket a forgatag. Talán már indul Hevesaranyosra az első busz, talán valahol hánynak még addig egyet és összesnek eszméletlenül. A D&G pulcsis, fukszos kissrác tekintetét sikerül még utoljára elkapnom, és mindössze annyit enged sejtetni bárgyú mosolya, hogy talán lesz abból a seggtapizásból több is. Ha az Isten kegyes, hát talán még pujáró, meg segély is. Bazmeggeci.

Pár órával ezelőtt még mi is ennek a testszagtól, olcsó sörtől és energiaitaloktól bűzlő emberi masszának voltunk a részei. Na persze nem mint beépülő sejtek, inkább mint a bakteriális fertőzés, vagy a test sötét zugaiban megbúvó parazita, bélféreg. Mint a beépülő ügynökök. Csak sajnos egyikőnk sem James Bond, így hát kissé idegesen, egyik szál kék Bondról a másikra gyújtva csak remélni tudtuk, hogy kilétünkre nem derül fény. Kerültük a félhangos megjegyzéseket, megvetőnek tűnő pillantásokat, és megpróbáltunk legalább minimális érdeklődést mutatni, mikor épp egy újabb, házilag tuningolt gépjármű száguldott el mellettünk, és a tömeg ordenáré éljenzésbe, ovációba csapott. A legkevésbé sem éreztem magam otthon a saját városomban, a saját utcáimon. Egyébként olyan ez az egész, mint amikor általános iskolás fiúk vitatkoznak a pöcsük méretéről testnevelés-óra után az öltözőben. A zuhanyzóban még talán mutogatják is egymásnak, hogy "Tessék, nekem bizony nagyobb van, ráadásul már szőrös is. Ezzel fogom megbaszni az anyádat!" Aztán később vannak azok, akik kinövik eme komplexusukat, és nem mutogatják többé ország-világ előtt a péniszüket, meg vannak azok, akik nagy és gyors autókat vásárolnak, amelyeknek baromira hangos motorjuk van. "Nézd anya! Nekem van itt a legnagyobb faszom, és meg is kúrok vele mindenkit, ha tetszik nekik, ha nem! Ugye büszke vagy rám!?" Rengetegen vannak itt önszántukból, és úgy látszik tetszik nekik a seggükbe hatoló, óriási hímtag. Én azért köszönöm szépen, inkább mégsem kérnék belőle. Bazmeggeci.

-Rosszul lett. Ott elől, a srác.
-Nemá'!
-De, ja, sokat ivott, nem bírta a meleget. Összeesett, azt meghalt.
-Íjjá. Mit tolt?
-VBK
-Boroskóla, bazdmeg!?
-Lófaszt. Vodka-Bomba-Kataflán
-Bazmeggeci.

Elfogyott a sültkrumpli, kóla sincs már a papírpohárban, csak egy kevés jég, az is olvadozik. Haza kellene indulni, elvégre elmúlt éjfél. Talán a hevesaranyosi busz is elhagyta már az állomást. Az embertömeg nagy része szétszéled, nyugovóra tért otthonában és óriási hanggal bőgő, gyorsan száguldó péniszekről álmodik, hogy aztán holnap újult erővel állhassa, ihassa és ordítozhassa végig a napot, miközben azt bámulja, hogyan torlaszol el két egész napra több kistelepülést is a várostól a nyíltszíni maszturbáció. Egy jó darabig semmi más nem emlékeztet majd arra hogy itt jártak, csak az eldobált csikkek, félig megrágott hamburgerek, megtaposott sörösdobozok, vattacukros pálcák és átázott fagyitölcsérek. Cirkusz, kenyér meg pornó a népnek. Jóéjszakát, bazmeggeci!

Continue Reading