2014. március 4., kedd

PROGRAMAJÁNLÓ: IGAZMONDÓK

21:31



Csak hogy ne mondjátok, hogy a sok negatívkodás mellett semmi jót nem veszünk észre, ami a városunkban történik:

 Kiváló programlehetőség kínálkozik a kultúrára szomjas nagyközönség számára most szombaton, egészen pontosan március 8.-án, 16:00 órai kezdettel, a Széchenyi úti Kepes Intézetben (ex-Ifjúsági Ház, Művészetek Háza), ahol az Igazmondók című kiállítás megnyitójára kerül sor.

 A kiállító művészek között (csak hogy pár nevet említsünk) helyet kap a Munkácsy díjas polihisztor, FeLugossy László, a Tudósok formáció kezdeti időszakából is ismert Bada Dada, azaz Bada Tibor (aki sajnálatos módon néhány éve távozott az élők soraiból), valamint helyi vonatkozásban a táblaképeivel és matricáival egri lakosokat nap mint nap elgondolkodtató és megmosolyogtató utcaművész, Fekete „Sior” Valér.  (A teljes névsort lásd a bal oldalt megtekinthető plakáton)

 A társadalomkritikus tárlat egészen június közepéig lesz megtekinthető.

Megnyitja: Balázs Kata művészettörténész
Kurátor: Paksi Endre Lehel (Nem, nincs köze az öregedő rockénekeshez, tudtunkkal legalábbis...)

A szervezők minden vendégnek egy pohár borral kedveskednek, szóval ha másért nem, legalább inni menjetek el! Bővebb információért látogassátok a Kepes Intézet honlapját és az esemény facebook oldalát



forrás: partmagazin.hu, Fekete Valér Sior facebook oldala

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

© 2013 Eger City Underground. All rights resevered. Designed by Templateism

Back To Top