2012. március 31., szombat

Nullkilómter


Idén senki sem taposott a gázpedálra, a motorok helyett csak a csalódott parasztok bőgtek, és a slusszkulcs helyett is csak a kocka fordult. Nem került megrendezésre az agglomerációból minden szandál-zoknis, ujjatlan pólós, reklám-baseballsapkás, izzadtságszagú egyént a belvárosba vonzó cirkuszi látványosság, elmaradt a barokk utcákon történő nyilvános faszméregetés és maszturbáció. Nem volt Eger Rallye. Kicsit azért sajnáljuk, de inkább nagyon nem.

"Há' bazmeggeci, tisztára mintha 'aranyoson lennék."
Hangzik el az alábbi mondat úgy nagyjából este 11 és éjfél között Eger főutcáján, ahol egy gyorsétterem teraszán ülve, hideg, meglehetősen felvizezett üdítőt kortyolgatva és műanyag kaját burkolva szemléljük az eseményeket. A fejünk fölött sárga boltív világít, az Úr kétezer-tizenegyedik esztendejének negyedik havában járunk, méghozzá az első napon. Áprilisi tréfának kitűnő lenne ez az egész, ám sajnos tudom, hogy itt most minden nagyon is komoly. Bazmeggeci.

A törzskocsmánk bejáratától még pár órával ezelőtt áttörhetetlennek tűnő emberi kordon zárt el minket, ezért egy éjjel-nappal nyitva tartó kisboltban kellett kielégítenünk alkohol utáni csillapíthatatlan vágyunkat, majd mikor már eleget fogyasztottunk, itt kötöttünk ki. Nem a legjobb péntek esti program, ráadásul egészségtelen is, de a gyorséttermi kaja legalább egy olyan dolog az ember életében, amiben ritkán tud csalódni. A világ bármely pontján, a nap bármely szakaszában is pillantod meg a minden más jelképnél jobban ismert, glóriaként világító, sárga M betűt egy épület homlokzatán, biztos lehetsz benne, hogy betérés és rendelés után ugyanabban az ízélményben fogsz részesülni, mint itthon, '98-ban, mikor az első ilyen hely megnyitotta kapuját a főutcán. Ahol épp most is tanyázunk. Egyébként nem tudom hogy csinálják, azt persze vágom, hogy multinacionális, kizsákmányoló meg gonosz szervezet ez, de mégis felbecsülhetetlen dolog amit nyújtanak, hiszen a gyorskaja bevált íze egy biztos pontot jelent az ember életében, és a mai világban kevés az igazán biztos pont. Pár percnyi komfort, mindössze 250 forintért. Ilyen estéken pedig szükség van egy kis komfortra és legalább egy biztos pontra. Bazmeggeci.

A 15 éves, kék mackónadrágos Dzsenifernek is szüksége lenne valami biztosra, hiszen faltól falig támolyog a szűk utcán, miközben két barátja (vagy inkább sorstársa), egy rózsaszín melegítős lány és egy Dolce & Gabbana pulóveres, meglehetősen fiatalnak tűnő fiú próbálják támogatni őt, több, de inkább kevesebb sikerrel. A fiú keze néha rá-rá téved a magatehetetlen lány alfelére, ám annak fel sem tűnik a dolog, vagy talán még élvezi is ezt az apró kis szemtelenkedést. "Há' bazmeggeci, tisztára mintha 'aranyoson lennék. Itt dögöljek meg, ha nem 'aranyoson vagyok." Hangzik el másodjára is kijelentés, melyben a fiatal leányzó minden áron szeretné meggyőzni társait arról, hogy ő bizony annyira túlzásba vitte az este folyamán az italozást, hogy nem tud különbséget tenni szülőfaluja, és a megyeszékhely barokk kori műemléképületekkel határolt főutcája között. "Olvasni se tudok geci, há' 'aranyoson vagyok-e vagy nem!?" Szegezi a kérdést egy gyanútlanul hazafelé tartó, ötvenes úrhoz és családjához, és hogy az olvasásnak, mint képességnek csak jelen esetben, alkoholos befolyásoltság alatt nincs-e birtokában, vagy pedig egyáltalán nem sikerült elsajátítania azt, már örök rejtély marad. Mielőtt mélyebben belemerülhetnék egyébként sekélyes monológjába, elnyeli őket a forgatag. Talán már indul Hevesaranyosra az első busz, talán valahol hánynak még addig egyet és összesnek eszméletlenül. A D&G pulcsis, fukszos kissrác tekintetét sikerül még utoljára elkapnom, és mindössze annyit enged sejtetni bárgyú mosolya, hogy talán lesz abból a seggtapizásból több is. Ha az Isten kegyes, hát talán még pujáró, meg segély is. Bazmeggeci.

Pár órával ezelőtt még mi is ennek a testszagtól, olcsó sörtől és energiaitaloktól bűzlő emberi masszának voltunk a részei. Na persze nem mint beépülő sejtek, inkább mint a bakteriális fertőzés, vagy a test sötét zugaiban megbúvó parazita, bélféreg. Mint a beépülő ügynökök. Csak sajnos egyikőnk sem James Bond, így hát kissé idegesen, egyik szál kék Bondról a másikra gyújtva csak remélni tudtuk, hogy kilétünkre nem derül fény. Kerültük a félhangos megjegyzéseket, megvetőnek tűnő pillantásokat, és megpróbáltunk legalább minimális érdeklődést mutatni, mikor épp egy újabb, házilag tuningolt gépjármű száguldott el mellettünk, és a tömeg ordenáré éljenzésbe, ovációba csapott. A legkevésbé sem éreztem magam otthon a saját városomban, a saját utcáimon. Egyébként olyan ez az egész, mint amikor általános iskolás fiúk vitatkoznak a pöcsük méretéről testnevelés-óra után az öltözőben. A zuhanyzóban még talán mutogatják is egymásnak, hogy "Tessék, nekem bizony nagyobb van, ráadásul már szőrös is. Ezzel fogom megbaszni az anyádat!" Aztán később vannak azok, akik kinövik eme komplexusukat, és nem mutogatják többé ország-világ előtt a péniszüket, meg vannak azok, akik nagy és gyors autókat vásárolnak, amelyeknek baromira hangos motorjuk van. "Nézd anya! Nekem van itt a legnagyobb faszom, és meg is kúrok vele mindenkit, ha tetszik nekik, ha nem! Ugye büszke vagy rám!?" Rengetegen vannak itt önszántukból, és úgy látszik tetszik nekik a seggükbe hatoló, óriási hímtag. Én azért köszönöm szépen, inkább mégsem kérnék belőle. Bazmeggeci.

-Rosszul lett. Ott elől, a srác.
-Nemá'!
-De, ja, sokat ivott, nem bírta a meleget. Összeesett, azt meghalt.
-Íjjá. Mit tolt?
-VBK
-Boroskóla, bazdmeg!?
-Lófaszt. Vodka-Bomba-Kataflán
-Bazmeggeci.

Elfogyott a sültkrumpli, kóla sincs már a papírpohárban, csak egy kevés jég, az is olvadozik. Haza kellene indulni, elvégre elmúlt éjfél. Talán a hevesaranyosi busz is elhagyta már az állomást. Az embertömeg nagy része szétszéled, nyugovóra tért otthonában és óriási hanggal bőgő, gyorsan száguldó péniszekről álmodik, hogy aztán holnap újult erővel állhassa, ihassa és ordítozhassa végig a napot, miközben azt bámulja, hogyan torlaszol el két egész napra több kistelepülést is a várostól a nyíltszíni maszturbáció. Egy jó darabig semmi más nem emlékeztet majd arra hogy itt jártak, csak az eldobált csikkek, félig megrágott hamburgerek, megtaposott sörösdobozok, vattacukros pálcák és átázott fagyitölcsérek. Cirkusz, kenyér meg pornó a népnek. Jóéjszakát, bazmeggeci!

2012. március 16., péntek

Mégtöbb program a hétvégére

Ha az elmúlt két nap után még bírjátok szusszal a bulizást, akkor az Egrix szombatra is programokkal készült a számotokra. A koncertterem 21:00-ás kezdéssel egész estés hardcore őrületnek ad majd helyet, olyan fellépőkkel mint a kiskunhalasi grind/punk Jack, a nyíregyi, magát psychedelic roll-core ként definiáló Kuplung Klán, a (fogalmunk sincs hová valósi) beatdown hardcore Game Misconductm az egri Genetika, és a szintén egri, hardcore veterán Anger. A koncertekre a belépés ingyenes.

A benti koncertekkel párhuzamosan, az Egrix udvarán az Intim Torna Illegál csapata szórakoztatja majd a kevésbé agresszív muzsikára fogékony közönséget, 500 forintos belépő fejében, 19 órai kezdéssel.


https://www.facebook.com/events/242221965860673/
https://www.facebook.com/events/289351124470830/Link

2012. március 11., vasárnap

Programok a hosszú hétvégére

Az Emptiness Bookingnak köszönhetően a március 14.-én kezdődő hosszú hétvégén sem kell ám unatkoznotok.
Szerda este európai turnéja keretein belül az amerikai whenairturnstowater nevet viselő post-rock trió látogat városunkba, erősítésükre pedig a szintén post-rockban utazó, budapesti Marionette ID vállalkozik. A buli az Egrix koncerttermében kap helyet, a zenekari támogatás mindössze 400 jó magyar forint.

https://www.facebook.com/events/164301867006487/
http://whenairturnstowater.bandcamp.com/
http://marionetteid.bandcamp.com/

15.-én, csütörtökön pedig igazi punk buliban lehet részetek a Kids Like Us Suck turné egri állomásán, melyen olyan király bandákat nézhettek meg, mint a minden nőt elvetéltető, budapesti Lömbihead (utolsó koncertjeik egyike lesz, tehát a megjelenés kötelező!), a Caucescu sírjára hugyozó, szintén budapesti Ro
mánia, az indie és punk lendületes keverékével operáló (ki gondolta volna, hogy budapesti) Fuseism, a hasonló hangzásvilágú, ám jóval többet rinyáló, egyszemélyes szobaprojektből alakult, egri Look, it's a Giraffe!, valamint a Veszprémből érkező Less Than Zero. A belépés teljesen ingyenes, szóval vigyétek el anyátokat is!

https://www.facebook.com/events/145660822221933/
http://zsirafbazdmeg.bandcamp.com/
http://fuseism.bandcamp.com/
http://www.myspace.com/lombihead
http://romania.bandcamp.com/
https://www.facebook.com/pages/Less-Than-Zero/101552739972835

Puncsos fánk, Mountain Dew és hányás


On My Honor (USA), Szükségállapot, Téveszme, Idea Implant, The Nick Rivers @ Forrás Szabadidő Központ, 2012. 03. 10.

Az Emptiness Booking legénységével megáldott minket a Jóisten. Szinte hétről hétre királyabbnál királyabb külföldi és magyar bandákat hoznak el kis városunkba , és nem elég, hogy már jó pár hónapja nem volt időnk unatkozni, de a tegnap estét sem tölthettük alvással. A srácok ugyanis négy hazai név mellett még egy tengerentúli különlegességgel is szolgáltak nekünk, az egyenesen Knoxville-ből érkező, On My Honor zenekar személyében.

A helyszínválasztás az eddig megszokott klubbulikhoz képest most meglehetősen eltérő, talán azt is mondhatni furcsa, persze ha jobban belegondolunk, a koncertek iránt mutatott nagy érdeklődést tekintve mégis teljes mértékben érthető döntés volt. A West Balkán hisztéria ugyan már lecsengett egy ideje, ám ennek ellenére nagy valószínűséggel lehetetlen feladat lett volna bezsúfolni a több mint kétszáz fős nézőközönséget egy kicsi, füstös koncertterembe úgy, hogy ne történjen legalább egy haláleset, vagy ne szenvedjenek többen nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket. Persze joggal gondolhatjuk, hogy ez lenne a punk rock valódi esszenciája, ám sajnos mint azt tudjuk a punk, mint olyan már egy ideje halott, vagy legalábbis látványosan döglődik. Éppen ezért az esti programhoz is inkább mint rockkoncerthez álltam hozzá, nem pedig mint punkbulihoz, hiszen tudom, hogy az utóbbi esetben valószínűleg óriási csalódás érhetett volna.

Kicsivel a kezdés után, fél nyolc tájékában érkeztünk meg a helyszínre, ami már önmagában meglepetést okozott. Ez talán már nem is az a hely, amit mi még valaha úgy ismertünk, hogy Forrás Szabadidő Központ, hiszen utoljára talán tíz-tizenkét éve járhattam itt, az akkori architektúrából és berendezésből mára nagyjából semmi nem maradt. A régi, szocreál bútorok helyett puha, párnázott kanapék ülnek a folyosón, a kopott falat valami baromi undorító, a barackvirág és a hányás színének keverékére emlékeztető beltéri festékkel mázolták át, a fehér járólap csillog-villog és az emeletre még lift is vezet. Az egész sokkal inkább emlékeztet egy kórház steril épületére, mintsem arra a helyre, amit gyerekként megismertem és érdekesnek, lenyűgözőnek tartottam. A koncertterem keresése közben még eltévednünk is sikerült egyszer.
A második dolog amit nem hagyhattunk figyelmen kívül, maga a közönség egésze, és nem hazudok amikor azt mondom, hogy a magunk huszonegynéhány évével vén pöcsfejeknek éreztük magunkat egész este. Persze várható volt, hogy a buli nagy létszámban mozgatja majd meg a város fiatalságát, ám arra mégsem számítottunk, hogy a Forrás hű marad szabadidőközpont mivoltához, és egész este mint valami bizarr gyermekmegőrző üzemel majd. Igazából volt itt minden, amit az otthonról elinduló kamaszok végighallgathattak szülői intelmek formájában még a buli előtt. A wc-ben sminkelő (majd hányó), tizenhárom éves lányoktól kezdve, a tiltás ellenére is bent dohányzó, rebellis kisfiúkon át, egészen a sírva okádó, járásképtelen emós gyerekekig. A kedvenc figurám persze egyértelműen az az erőteljesen illuminált srác volt, aki teljes lelki nyugalommal hugyozta le az egyik sarokban álló fénymásoló berendezést, mert valaki azt mondta neki, hogy az ott a piszoár. Innen küldenék neki egy virtuális pacsit.

A koncertek sorát este hétkor a balassagyarmati The Nick Rivers nyitotta, akikről hála Istennek sikerült lemaradnunk. A banda a facebook oldalán olvasható stílusmegjelölés szerint "lifecore" műfajban utazik, aminek a jelentését számomra totális sötétség borítja, bár gondolom ezt valami jópofa poénnak szánták a srácok, és hát nekem meg köztudottan nincs humorérzékem. Mindenesetre fő inspirációként megjelölték maguknak a keresztény metál műfajában utazó August Burns Red zenekart, és a youtubeon fellelhető dalaik alapján úgy érzem, hogy példaképeiknek nem is szeretnének csalódást okozni. Gondolom a banda alakulásának idején remek ötletnek tűnhetett a magyar könnyűzenei palettán ama űrnek a betömése, amit a keresztény metalcore jelentett, de abszolút jó szándékkal megsúgom nekik innen a monitor mögül, hogy szerintem nem volt az. Ami külföldön működik, az kis hazánkba importálva gyakran csak harmadrendű gagyinak hat. A metalcore mint stílus meg már alapból megfáradt, izzadtságszagú és inkább nevetséges mint komolyan vehető dolog, de ha 2012-ben ez olyan egyházi dalokkal párosul, mint a "Tüzed Uram Jézus", hát igazából nem tudom, mit kellene mondanom, mert viccnek ízléstelen, komolyan meg nem nagyon vehető. Az utánuk következő, Debrecen városából érkező Idea Implant műsorából már sikerült valamennyit elkapnunk, ám legyen elég ha annyit mondok, hogy a samplerekkel és metálriffekkel operáló muzsikájuk szintén nem nagyon tudott megfogni, bár gondolom ők legalább nem énekeltek Jézus Krisztusról. Harmadikként az egyenesen az egyesült Államokból érkező On My Honor csapata lépett színpadra, akik a sok breakdown közé dallamos poppunk alapú muzsikájukkal végre hoztak egy kis felüdülést. Pop punk alatt itt persze a régebben erősen populáris, The Ataris és New Found Glory féle, tinglitangli vonalat kell érteni, ami pár éve tulajdonképpen nem sok újat tudott volna mutatni, ám mára annyira kihalófélben vannak az underground rockzene "mainstreamebb" irányzatából a hasonló zenekarok, hogy mégis egész jónak találtam ezt a produkciót. Tipikusan az a banda, akik hallgatása közben az embernek eszébe jut a tengerpart, meg hogy mennyire régen evett már puncsos fánkot és öblítette azt le egy fél liter, jéghideg Mountain Dew-val. Édeskés, kissé középszerű, de itt és most inkább őket hallgatnám egész este.Az őket követő Szükségállapotról ugyanis nem igazán tudom, hogy mit is kellene írnom. Tény, hogy az On My Honor-hoz ők állanak stílusban legközelebb, és tény, hogy jó bulikat csinálnak. Csak hát az elmúlt nyolc évben rengetegszer láttam már őket, és valószínűleg ezért érzem kicsit fáradtnak az egészet. Nyilván ha valaki életében először téved be a koncertjükre, egészen más véleménnyel nyilatkozna a dologról, mint ahogyan most én tenném. Számomra a nemrég megjelent, Kötelező Közhelyekkel közösen készült kislemezük is arról tanúskodik, hogy nem okoznak csalódást a rajongóiknak, de újat sem nagyon akarnak mutatni. Az estét záró Téveszméhez már szintén rengetegszer volt szerencsém, és róluk egyetlen dolog miatt tudok máshogy nyilatkozni, az pedig a nemrég megjelent, Megosztom veled, mielőtt feleslegesnek tartanám című lemezük, amellyel valljuk be, a srácoknak sikerült egy izgalmas, a punk, hardcore és metál elemeit élvezhetően keverő, elgondolkodtató szövegekkel operáló anyagot az asztalra rakniuk. Ezzel az egyetlen probléma természetesen az, hogy elég magasra tették saját maguknak a lécet, és csak remélni tudjuk, hogy a jövőben nem fogják azt egy könnyed mozdulattal leverni maguk alatt. Mindössze két kérdés merült fel bennem a koncertjük során, mégpedig az, hogy a 15 éves átlag korhatárt verdeső közönség vajon mennyit foghat a banda komoly üzenetéből, illetve vajon tudják-e egyáltalán, ki volt az az Ady Endre?...

Mindent összevetve ez a buli egy jó kezdeményezés volt, annak ellenére, hogy egyik zenekar sem az én világomat képviselte igazán, és hogy egy begyepesedett vén pöcs vagyok, aki mindennek csak a negatív oldalát látja. Tény, hogy tizennégy évesen ez lett volna számomra az év eseménye, de így tíz évvel később már annyira azért nem érintett meg a dolog. Legalább nem dubstepre buliztak a fiatalok, és dizájner partydrogok helyett inkább a kannásbor, a puncsos fánk, meg a hányás volt a menő.

2012. március 10., szombat

Magunkról

Az Eger City Underground egy nonprofit, online kulturális magazin, mely az Egerben és környékén zajló, kevés reklámot kapó, "földalatti" kulturális eseményekről számol be, helyi zenekarokkal, művészeti csoportokkal foglalkozik. Célunk az informálás, a szórakoztatás és bizonyos témákban a szubjektív véleménynyilvánítás.

Amennyiben egri/Eger környéki vagy és lelkesedést, késztetést, meg persze tehetséget érzel magadban ahhoz, hogy cikkeket, beszámolókat, kritikákat írj, interjúkat készíts (akár napi rendszerességgel, akár teljes mértékben rendszertelenül), abban az esetben te is lehetsz a szerkesztőségünk tagja. Nincs más dolgod, mint hogy írj nekünk egy e-mailt a bradleybuddy@gmail.com címre, küldj magadról egy rövid bemutatkozást és csatolj kettő, bármilyen sajtóműfajban íródott, az egri kulturális élettel foglalkozó próbaírást. Mivel jelenleg nonprofit kezdeményezésként működünk, így egyelőre a munkát anyagiakban honorálni sajnos nem tudjuk, viszont szerkesztői hozzáférést, publikálási jogot kapsz az oldalon. Cenzúra nincs, egyetlen szűrő a minőség.

 

© 2013 Eger City Underground. All rights resevered. Designed by Templateism

Back To Top