On My Honor (USA), Szükségállapot, Téveszme, Idea Implant, The Nick Rivers @ Forrás Szabadidő Központ, 2012. 03. 10.
Az Emptiness Booking legénységével megáldott minket a Jóisten. Szinte hétről hétre királyabbnál királyabb külföldi és magyar bandákat hoznak el kis városunkba , és nem elég, hogy már jó pár hónapja nem volt időnk unatkozni, de a tegnap estét sem tölthettük alvással. A srácok ugyanis négy hazai név mellett még egy tengerentúli különlegességgel is szolgáltak nekünk, az egyenesen Knoxville-ből érkező, On My Honor zenekar személyében.
A helyszínválasztás az eddig megszokott klubbulikhoz képest most meglehetősen eltérő, talán azt is mondhatni furcsa, persze ha jobban belegondolunk, a koncertek iránt mutatott nagy érdeklődést tekintve mégis teljes mértékben érthető döntés volt. A West Balkán hisztéria ugyan már lecsengett egy ideje, ám ennek ellenére nagy valószínűséggel lehetetlen feladat lett volna bezsúfolni a több mint kétszáz fős nézőközönséget egy kicsi, füstös koncertterembe úgy, hogy ne történjen legalább egy haláleset, vagy ne szenvedjenek többen nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket. Persze joggal gondolhatjuk, hogy ez lenne a punk rock valódi esszenciája, ám sajnos mint azt tudjuk a punk, mint olyan már egy ideje halott, vagy legalábbis látványosan döglődik. Éppen ezért az esti programhoz is inkább mint rockkoncerthez álltam hozzá, nem pedig mint punkbulihoz, hiszen tudom, hogy az utóbbi esetben valószínűleg óriási csalódás érhetett volna.
Kicsivel a kezdés után, fél nyolc tájékában érkeztünk meg a helyszínre, ami már önmagában meglepetést okozott. Ez talán már nem is az a hely, amit mi még valaha úgy ismertünk, hogy Forrás Szabadidő Központ, hiszen utoljára talán tíz-tizenkét éve járhattam itt, az akkori architektúrából és berendezésből mára nagyjából semmi nem maradt. A régi, szocreál bútorok helyett puha, párnázott kanapék ülnek a folyosón, a kopott falat valami baromi undorító, a barackvirág és a hányás színének keverékére emlékeztető beltéri festékkel mázolták át, a fehér járólap csillog-villog és az emeletre még lift is vezet. Az egész sokkal inkább emlékeztet egy kórház steril épületére, mintsem arra a helyre, amit gyerekként megismertem és érdekesnek, lenyűgözőnek tartottam. A koncertterem keresése közben még eltévednünk is sikerült egyszer.
A második dolog amit nem hagyhattunk figyelmen kívül, maga a közönség egésze, és nem hazudok amikor azt mondom, hogy a magunk huszonegynéhány évével vén pöcsfejeknek éreztük magunkat egész este. Persze várható volt, hogy a buli nagy létszámban mozgatja majd meg a város fiatalságát, ám arra mégsem számítottunk, hogy a Forrás hű marad szabadidőközpont mivoltához, és egész este mint valami bizarr gyermekmegőrző üzemel majd. Igazából volt itt minden, amit az otthonról elinduló kamaszok végighallgathattak szülői intelmek formájában még a buli előtt. A wc-ben sminkelő (majd hányó), tizenhárom éves lányoktól kezdve, a tiltás ellenére is bent dohányzó, rebellis kisfiúkon át, egészen a sírva okádó, járásképtelen emós gyerekekig. A kedvenc figurám persze egyértelműen az az erőteljesen illuminált srác volt, aki teljes lelki nyugalommal hugyozta le az egyik sarokban álló fénymásoló berendezést, mert valaki azt mondta neki, hogy az ott a piszoár. Innen küldenék neki egy virtuális pacsit.
A koncertek sorát este hétkor a balassagyarmati The Nick Rivers nyitotta, akikről hála Istennek sikerült lemaradnunk. A banda a facebook oldalán olvasható stílusmegjelölés szerint "lifecore" műfajban utazik, aminek a jelentését számomra totális sötétség borítja, bár gondolom ezt valami jópofa poénnak szánták a srácok, és hát nekem meg köztudottan nincs humorérzékem. Mindenesetre fő inspirációként megjelölték maguknak a keresztény metál műfajában utazó August Burns Red zenekart, és a youtubeon fellelhető dalaik alapján úgy érzem, hogy példaképeiknek nem is szeretnének csalódást okozni. Gondolom a banda alakulásának idején remek ötletnek tűnhetett a magyar könnyűzenei palettán ama űrnek a betömése, amit a keresztény metalcore jelentett, de abszolút jó szándékkal megsúgom nekik innen a monitor mögül, hogy szerintem nem volt az. Ami külföldön működik, az kis hazánkba importálva gyakran csak harmadrendű gagyinak hat. A metalcore mint stílus meg már alapból megfáradt, izzadtságszagú és inkább nevetséges mint komolyan vehető dolog, de ha 2012-ben ez olyan egyházi dalokkal párosul, mint a "Tüzed Uram Jézus", hát igazából nem tudom, mit kellene mondanom, mert viccnek ízléstelen, komolyan meg nem nagyon vehető. Az utánuk következő, Debrecen városából érkező Idea Implant műsorából már sikerült valamennyit elkapnunk, ám legyen elég ha annyit mondok, hogy a samplerekkel és metálriffekkel operáló muzsikájuk szintén nem nagyon tudott megfogni, bár gondolom ők legalább nem énekeltek Jézus Krisztusról. Harmadikként az egyenesen az egyesült Államokból érkező On My Honor csapata lépett színpadra, akik a sok breakdown közé dallamos poppunk alapú muzsikájukkal végre hoztak egy kis felüdülést. Pop punk alatt itt persze a régebben erősen populáris, The Ataris és New Found Glory féle, tinglitangli vonalat kell érteni, ami pár éve tulajdonképpen nem sok újat tudott volna mutatni, ám mára annyira kihalófélben vannak az underground rockzene "mainstreamebb" irányzatából a hasonló zenekarok, hogy mégis egész jónak találtam ezt a produkciót. Tipikusan az a banda, akik hallgatása közben az embernek eszébe jut a tengerpart, meg hogy mennyire régen evett már puncsos fánkot és öblítette azt le egy fél liter, jéghideg Mountain Dew-val. Édeskés, kissé középszerű, de itt és most inkább őket hallgatnám egész este.Az őket követő Szükségállapotról ugyanis nem igazán tudom, hogy mit is kellene írnom. Tény, hogy az On My Honor-hoz ők állanak stílusban legközelebb, és tény, hogy jó bulikat csinálnak. Csak hát az elmúlt nyolc évben rengetegszer láttam már őket, és valószínűleg ezért érzem kicsit fáradtnak az egészet. Nyilván ha valaki életében először téved be a koncertjükre, egészen más véleménnyel nyilatkozna a dologról, mint ahogyan most én tenném. Számomra a nemrég megjelent, Kötelező Közhelyekkel közösen készült kislemezük is arról tanúskodik, hogy nem okoznak csalódást a rajongóiknak, de újat sem nagyon akarnak mutatni. Az estét záró Téveszméhez már szintén rengetegszer volt szerencsém, és róluk egyetlen dolog miatt tudok máshogy nyilatkozni, az pedig a nemrég megjelent, Megosztom veled, mielőtt feleslegesnek tartanám című lemezük, amellyel valljuk be, a srácoknak sikerült egy izgalmas, a punk, hardcore és metál elemeit élvezhetően keverő, elgondolkodtató szövegekkel operáló anyagot az asztalra rakniuk. Ezzel az egyetlen probléma természetesen az, hogy elég magasra tették saját maguknak a lécet, és csak remélni tudjuk, hogy a jövőben nem fogják azt egy könnyed mozdulattal leverni maguk alatt. Mindössze két kérdés merült fel bennem a koncertjük során, mégpedig az, hogy a 15 éves átlag korhatárt verdeső közönség vajon mennyit foghat a banda komoly üzenetéből, illetve vajon tudják-e egyáltalán, ki volt az az Ady Endre?...
Mindent összevetve ez a buli egy jó kezdeményezés volt, annak ellenére, hogy egyik zenekar sem az én világomat képviselte igazán, és hogy egy begyepesedett vén pöcs vagyok, aki mindennek csak a negatív oldalát látja. Tény, hogy tizennégy évesen ez lett volna számomra az év eseménye, de így tíz évvel később már annyira azért nem érintett meg a dolog. Legalább nem dubstepre buliztak a fiatalok, és dizájner partydrogok helyett inkább a kannásbor, a puncsos fánk, meg a hányás volt a menő.
Gratulálni szeretnék az intelligens cikkhez...
VálaszTörlésFelettébb humoros cikk, ám érdekes, hogy minden együttes egy szar kivéve az egri Téveszme, ahol az énekes "Laci kondás" tájszólással beszél !
VálaszTörlés