2012. november 21., szerda

Rap, graff, meg ami belefér

16:33

Interjú az NDK Krew-val

Eger nevének hallatán talán nem a rapzene az első dolog, ami az underground körökben jártas olvasónak megfordul a fejében. hiszen míg a hardcore, punk és metál színtér több remek zenekart is kitermelt, addig  hip-hiop kultúrának csak bizonyos ágai virágoznak városkánkban, s valahogy sosem járt az élen minőségi és hiteles rapcsapatok kitermelésében. A NaDeKérem nevű formáció tagjaira is csak félig-meddig igaz az az állítás, hogy minőségi és hiteles, egri rapcsapat lennének, hiszen trekkjeikben többször említik szeretett városunkat, azért mégsem száz százalékban egriek. Viszont hitelesek, és nem szarral gurigáznak, annyi szent. A srácokkal hip-hopról, barátságról és tervekről beszélgettünk.


EgerCityUnderground:
Sziasztok! Mivel elég friss formációnak nevezhetünk benneteket, megtennétek, hogy gyorsan bemutatkoztok az olvasóknak? Mióta ismeritek egymást és egyáltalán mióta vagytok aktív részesei a magyar hip-hop kultúrának 

Miller: Csákó! Miller vagyok és pacsi az olvasóknak! Krime-al mindketten ugyanabba a suliba jártunk, nagyjából 18 éve ismerjük egymást. Az eltelt évek során rengeteg közös élményben volt részünk.

Körülbelül általános suliban, 7-8 éves koromban csöppentem bele a hip-hopba. Akkoriban Sub Bass Monstertől és Funk N Stein-től hallottam egy két trekket, majd később Krime barátom rángatott bele jobban a kultúrába. Idő Urai- Büszkeség nem bűn, Hősök- A nyugat nem enged stb. A zenélgetés kb. 2004-ben kezdtük el, ekkor születtek meg az első „szövegek, alapok” ha lehet ezt mondani. Ezeket inkább szárnypróbálgatásoknak tekintem, amiket soha nem fogok elfelejteni. „Kazettára próbáltuk az első szöveget felvenni” Volt csapatunk neve: East Crew
Kicsivel később, mivel mindketten más-más suliba jelentkeztünk, ezért ez abba is maradtak a próbálkozások. A szövegírást nem hagytam persze abba. Középiskolában Edison spanommal freestyloztunk, szövegeket írtunk egymás szórakoztatására a fontos tanórákon. :D Később közösen készítettünk egy beat lemezt, majd 2010-ben újra összehozott a sors Krimemal

Krime: Millert gyerek korom óta ismerem, még általános suliba osztálytársak voltunk,aztán nemhagytuk elveszni a másikat. Már akkor is szerettük ezt a kulturát, hordtuk is a a tupekes bőgatyát, meg a kékfűzős, egyenes talpú cipőket. :D Számomra az első igazi nagy lökés 2004-ben jött, amikor is elkerültem szakközépbe, és  ott összespanolódtam a környékbeli keménymaggal.Akkor kezdtem el deszkázni meg festeni. Ezt az élményt hazahoztam Millernek és egyből mi is elkezdtünk próbálkozni. Ez elég gyenge volt, kitartás kb nulla, de elkönyveltük, hogy ebből egyszer még akármi is lehet. A zenélgetés ekkor abba is maradt viszont én aktívan deszkáztam meg a háttérbe ment a graff is. A deszka kb 2010-ben maradt abba, a festegetés meg megmaradt, de az azért mert akikkel nyomultam/nyomulok, nem hagynának soha sem kiesni. Az aktív trekkgyártás meg cirka másfél  éve megy napi szinten,ez alatt az idő alatt úgy érzem sokat  fejlődtük és hát még csak most jön a java...A régi brigádból újra felvettem a kapcsolatot Gáborral, kiderült hogy mostanság benne van a videó/kép készítésben, így ő lett az állandó fótósunk/videósunk. Az NDK krew-ról meg röviden annyit, hogy ez volt az, ami a jó kis brigádunkat állandó jelleggel összetartotta.Sen papa alapította, majd csatlakoztam én, utána Woir, Tofk, majd nemrégiben Miller és Gábor. De rajtunk kívűl jópáran húzzák még, legfőképp a miskolci AFB-sek meg a BP-s UGR-es spanok! Úgyhogy egy baszott nagy családról van itt szó, kérem szépen! :D

Gábor  Bartis Gábor vagyok, most 23 éves. Egerben az Eszterházy Károly Főiskolán két szakot végeztem el a médiával és a filmezéssel kapcsolatban. Jelenleg munkát keresek, és úgy néz ki, hogy Pesten egy nagyobb cégnél most, egy igényeimnek megfelelő helyen, el is tudok helyezkedni. Szabadidőmben elég sokat rajzolgatok a saját kis stílusomban, ezen kívül kb. másfél éve kezdett jobban érdekelni az analóg és digitális fotózás. Ismerkedek a 2d és 3d animációval is. Most pedig adódott ez a lehetőség a közös munkára az NDK-s fiúkkal. Remélem a jövőben is kamatoztathatom majd rajtuk a tudásomat, amit ebben a vizuális univerzumban elsajátítottam. A hip-hopról annyit, hogy kisgyerekkoromban minden hülyeséget meghallgattam, amit zenének neveztek. Volt nekem is Linkin Parkos korszakom meg szereztem magamnak Náksi-féle diszkó lemezt is, mert az volt a menő az osztálytársak között.Szerencsére ez a korszak nem tartott túl sokáig és megtaláltam azt, amit követnem kell. Kb. kilencedikes koromban - nem tudom pontosan hogyan - de ráakadtam a Cypress Hill nevű rap csapatra és hát ronggyá hallgattam az összes lemezüket. Így indult be a dolog, hogy folyamatosan új rap zenék után kutattam, és ahogy egyre jobban beleástam magam a dologba, rájöttem, hogy amit rap zenének hívnak, honnan is ered és honnan táplálkozik. Az, hogy ennek a stílusnak a megalkotói régi funk, soul, rnb, jazz és egyéb zenék részleteinek kiollózásával és „újrahasznosításával” egy teljesen új és ilyen erős irányzatot alkottak meg, azt a mai napig csodálom és tisztelem. Így igencsak kiszélesedett a látóköröm, és ma már a rap mellett rengeteg klasszikus fekete zenét hallgatok, mint a funk vagy a jazz. Mindemellett ez a szemlélet vezet engem is, hogy figyeljem és gyűjtsem (ha úgy tetszik, lopjam) az apró dolgokat, amik inspirálnak, és azokból építsek fel egy teljesen új dolgot. Valahogy így lett irányadó a hip-hop kultúra és a fekete zene az életemben.

EgerCityUnderground: Gábor, te mióta foglalkozol komolyabban a videózással? Mikor találkoztatok Krime-al és Millerrel?

Gábor: A videózást középiskola elején kezdtem el hobbi szinten. A történet úgy kezdődött, hogy kaptam egy, akkor jónak számító, digitális fényképezőgépet, ami képes volt videók rögzítésére, bár már akkor is szörnyűnek számító minőségben. Mondjuk ez engem nem érdekelt, és eleinte osztálykiránduláson csinálgattam felvételeket, később pedig egyre gyakrabban hordtam magammal a gépet a suliba is. Barátaimmal kitaláltunk mindenféle hülyeséget, amiket rendre felvettünk. A videókból pedig elkezdtem kisfilmeket vágni. Amikor eljött a továbbtanulás ideje akkor gondoltam úgy, hogy talán ez az irány amerre mennem kellene. 
A srácokról annyit, hogy volt egy időszakom mikor saját grafikájú pólókat csináltam ismerősöknek. Krime keresett meg azzal, hogy szeretne egy pólót, mert tetszik neki az egyik minta. Azután elég ritkán futottunk össze, majd egyszer csak azt láttam, hogy Facebook-on megkért, hogy kedveljek valami oldalt. Hát az volt az NDK oldala. Volt feltöltve pár számuk, belehallgattam és mondom, egész jó szövegeket írnak ezek a fiúk. Aztán raktak fel egy videoklipet, aminek elég home video jellege volt. Ezért úgy gondoltam fellebbentem nekik az ötletet, hogy mi lenne, ha közös munkába fognánk. Elküldtem néhány kisfilmet meg videót, amit eddig gyártottam és úgy gondolták, hogy alkalmas leszek a feladatra. Aztán a home video feelingnél kicsit többre sikerült, de persze nem is profi munka ez sem. Kevés pénz, de annál több lelkes munka volt benne, és örülök, hogy együtt dolgozhattunk és, hogy sikerült elkészíteni a klippet. 


EgerCityUnderground: Srácok! Hogyan született az első trekketek? Meg úgy általában hogyan születik egy trekk? Ki felelős a szövegekért, ki a zenéért, mennyi időbe telik megírni egyet?

Krime: Tyűű, hát az első trekkünkre konkrétan nem emlékszem, de azt biztosan tudom, hogy neten talált alapra toltuk. Nálunk úgy készül egy szám, hogy először is feldobunk valami témát. Beszéljünk egy konkrét trekkről, legyen az a Hétvége.


Az úgy volt hogy megszületett a téma: a bandázás, dumálgatások, iszogatások, szórakozások, és hogy ugye általában ezeket hétvégenként követjük el. Írtunk 16-16 sort ezzel a témávan kapcsolatban, majd jött az ötlet, hogy egyik cimboránk is szerepelne közreműködőként.Ő is összehozott 16sort, majd szépen felvettük. Amint kész lett közzétettük,sokaknak megtetszett majd válaszként jött, hogy forgassunk rá klippet...
Időben úgy működik hogy keresünk egy alapot, majd erre kitaláljuk a témát. Aztán pár napra megszületnek az első verziók. Felvesszük őket, finomítgatjuk, ha kell irunk még hozzá. Legvégén van a maszterelés/teljes trekk összesimítása.
Ha minden jól megy, akkor bő 1hét alatt össze is jön, bár azért sok minden mástól is függ még:)

Miller: Így hogy újra összehozott minket a sors, közösen ráfeküdtünk a zenélgetésre. Megvettem az első stúdiómikrofont, majd később egy M-Audio midi billentyűzetet. Az albumon szereplő zenei alapokat internetről szereztük. A szövegek masterelését én végzem. Az album leginkább EP kategóriába sorolható. Kilátásaim szerint még fejlődnöm kell tartalmilag. Mindenképpen akartunk egy olyan zenét elkészíteni, amely a közös bandázgatásokról, iszogatásról szól, mint ahogy Krime mondta. Általában közösen döntünk a beatekkel kapcsolatban, hogy melyiket válasszuk. Ha már megvan az alap (instrumentál, téma), akkor nálam a szöveg megírása 2-3 napig tart, témától függően. Az albumra mindenképpen szeretnénk még készíteni olyan zenét, amelynek az alapját én csináltam. 

EgerCityUnderground: A klip ötlete hogyan született meg? Milyen volt a forgatás, könnyen tudtatok együtt dolgozni?

Gábor: Azt, hogy melyik számra készítsünk klipet, azt a srácok találták ki. Elküldték nekem a dalt, én meg szorgalmasan, újra és újra meghallgattam. A srácoknak volt egy alapötletük, ami az lett volna, hogy egy szereplő gyakorlatilag eljátssza, amit ők szövegelnek, de azt ajánlottam, hogy ezt vessük el. Szóval egyre csak hallgattam a dalt és mindig amilyen ötlet feljött azt lejegyeztem plusz, ami a fiúknak is eszükbe jutott azt is. Kicsit nehezen indult be a dolog, azután meg egy csomó papír lett tele mindenféle ötlettel. Végül kialakult a fejemben a képek sorozata, amit utána papírra vetettem, illetve rajzoltam, storyboard gyanánt. Egyébként, ami elkészült klip, annak több mint a fele nem egyezik azzal, mint amit elterveztünk :) 
Lényeges, hogy a klip teljesen önerőből készült, nagyon alap technikával. A kamera típusát inkább le sem írom, mert a szakmabeliek megköveznek. A lényeg, hogy egy olcsó kamera, állvány, halszem előtétlencse, összesen egy darab reflektor és egy derítőlap, ami rendelkezésünkre állt. A videoklipet utána összevágtam és effekteztem és kész is.


A srácok az elejétől kezdve nem voltak nagyigényűek és minden ötletet nyitottan fogadtak. Volt olyan is, amikor le kellett beszélnem őket egy-egy általuk kitalált dologról, de azt sem nehezményezték. Eleinte nem is akartak szerepelni a klipben, de szerencsére nem kellett sokáig győzködni őket. Láttam rajtuk, hogy szinte azt gondolják: „ez a gyerek úgy is jobban ért hozzá, mint mi” és szépen engedelmeskedtek is nekem :) Úgyhogy összességében jó a srácokkal dolgozni. Gyakorlatilag mindenre első szóra ugrottak, és nem voltak ellentmondások.

EgerCityUnderground: Hogyan képzelitek el a jövőt? Szeretnétek komolyan csinálni a dolgot, nagy bulikon fellépni és befutni, vagy csak hobbi az egész? 

Krime:  Én személy szerint szeretném ezt az egészet komolyan csinálni, jó partykon fellépni és minden hasonló, viszont ameddig csak lehet, underground szinten. Ezért is tetszett meg nekem ez az egész, mert underground. Épp most dolgozunk az első albumunkon, tehát majd ha készen lesz és tetszeni is fog az emberkéknek, akkor lesz arról szó hogy összedobjunk bulikat.

Miller: Mindketten tudjuk, ahhoz, hogy befussunk, valamit le kell tennünk az asztalra, amelyre a hallgató közönség azt mondja, hogy ez tetszik. Így kellő kitartással próbáljuk csinálni ezt az egészet.
Ezek mögött még a legfontosabb az egyediség. A legtöbb hazai kezdő csapat között felismerhetők a már „befutott”, vagyis ismertebb előadók jellegzetességei. A jövőre nézve próbálom magamat fejleszteni és még egyedibb stílust kialakítani. Még fogunk meglepetéseket okozni! ;) 

Gábor: Hogy hogyan képzelem a jövőm? Jó kérdés. Érdekes a helyzet ebben az országban, és ahogy sokaknak, nekem is megfordult már a fejemben, hogyha nem megy a szekér, akkor majd külföldre költözök. Barátnőm is el tudná képzelni, szóval akár még ez is megeshet. Egyelőre viszont a Pesti élet van kilátásban, egy egész jó munkahellyel. Simán el tudnám képzelni, hogy ezt a munkát folytatom a jövőben is és mellette pedig foglalkozom a videoklip és a rövidfilmkészítéssel. Arra, hogy valami hatalmas és mindenki által ismert filmrendező vagy bármi más legyek arra nem vágyom. Amúgy sem szeretek a középpontban lenni, nem szeretem, ha minden lépésemet lesik, helyettem meg beszéljen inkább azok a dolgok, amiket csinálok. Persze szeretném és örülnék annak, hogyha beindulna a dolog és tudnék profitálni ezekből, de maga az alkotás folyamata mindig is lényegesebb marad a számomra. Úgy gondolom, hogy az alkotásnak és a művészetnek nem feltétlenül kell ésszerűnek és célzottnak lenni. Nekem az a lényeg, hogy örömömet leljem benne. Ha görcsösen ragaszkodunk ahhoz, hogy mindenképpen legyen benne üzenet, és, hogy jó legyen, az szerintem megöli az alkotás örömét. 

EgerCityUnderground: Mondjatok néhány előadót, akik pozitívan atottak/hatnak rátok, inspirálják a munkásságotok!

Krime: Az utóbbi pár évben nagyon kivirágzott M.O.-n a rap, ezért sok jó mc van nálunk. Közülök nekem a TheShow Crew az, ami nagyon adja. Nagyon egybe van minden egyes cuccuk. Meg nem titok egyébként, hogy mi is szeretjük a Drum&Bass-t meg van a baráti körben, aki minőségi drum-ot csinál, úgyhogy valószínű mi is fogunk ilyesmi trekket készíteni.


Szeretném még megemlíteni a Kriminal Beats-t, mivel gyerekkorom óta magukkal ragadtak a trekkjeik. Az Idő Urai felállást mai napig visszasírom, azok az idők nagyon szépek voltak.

Miller: A hazai csapatok között vannak egy páran. Külön nem emelek neveket, mert nem akarok senkit kihagyni a felsorolásból!

Gábor: Említettem, hogy szeretek firkálgatni, olykor nekiesek a digitális képszerkesztésnek, logókészítésnek meg mindenféle vizuális önkifejezési módszernek, ami megtetszik, ezért sokrétű az a dolog is, hogy ki és mi inspirál. Érdekes, hogy a szakmám mozgóképes, de legfőképp a mozdulatlan dolgok (festmények, graffitik, grafikák, fotók) inspirálnak. Nagyon tetszenek Nikon Laci, Királyfalvi Károly, Revok, Sior, Miki357 munkái. Mozgóképek közül hirtelen most a Wave Twisters című animációs film jut eszembe, amit szerintem minden hip-hop rajongónak látnia kell. A klasszikus „szép” fogalmába nálam más is beletartozik. Szeretem a nagy, szürke panelházakat, a romos, elhagyott épületeket, és a régi rozsdás, több évtizedes feliratokat és táblákat. A zene egyértelműen nélkülözhetetlen az életemhez. És úgy gondolom, hogy aki oda van a hip-hop kultúráért annak tisztában kell lenni legalább a P-Funk-kal, James Brown-nal meg a 80-as évek nagy egyéniségivel.

EgerCityUnderground: A végszó jogák kiket szeretnétek még üdvözölni, mit szeretnétek üzenni az olvasóknak?


Krime: Üdvözlet eőször is haza a családnak, mert ők mindig mellettem vannak és támogatnak.


Aztán a crew: Gábor,Woir,Tofk,Sen,Miller!
Továbbá a betyár UGRicsi cimborámnak és csapattársainak BP-re, Miskolcra megy a tisztelet Topas és Rult kollégának! Végül de nem utolsó sorban: Qdir, Supe, Okto, Peron, Tleb, Wise!
És az üzenet: Jól nyissa ki mindenki a fülét, mert még hallani fognak rólunk! Béke!

Miller: Üdvözlöm sz otthoniakat, családomat, barátokat, ismerősöket.


Továbbá a csapatomat, valamint Gábor barátunkat is, aki nélkül nem készültek volna el a képek/videók! ;)
Pacsi az olvasóknak, és tisztelet a hallgatóknak!

Gábor: Akit érdekel, hogy mivel foglalkozom, az nézze meg az oldalam: gaborr89.blogspot.com
Remélem, hogy minél több embernek tetszenek majd. Köszönöm a figyelmet, sziasztok!


dajkag, 2012.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

© 2013 Eger City Underground. All rights resevered. Designed by Templateism

Back To Top